Évekig hűséges feleség voltam, még nem egy szép estén kiderült párom félrelépése.Vacakul éreztem magam, naív kislányként éltem eddig napjaim?! A harag és csalódás mondatta velem:\ Mindegy hogy 23 vagy 43 éves lesz az illető, meg foglak csalni!\ Nem ment ez olyan könnyen, ahogyan én elképzeltem. Idő kellett. Nem is találtam olyan pasit, akivel ezt megtehettem volna, aztán szépen lassacskán összejött a dolog. Vágytam egy igazi dögös pasira aki határtalanul kiéhezett vágyaimat csillapítani tudja. Társkeresőn regisztráltam, pár nap kérdése volt az egész. A poén az egészben az volt, hogy helyi lett a szexpartnerem. Addig nem ismertük egymást. Az a fajta pasi akiket imádok, fiatal, magas tengerkék szemű, barna bőrű. Megbeszéltük a randit. Imádom a veszélyt, nyílt terep…óvoda udvar este. Láttam rajta, hogy tart tőlem, oldottam a helyzetet. Lassan simogatni kezdtem nadrágján keresztül a farkát, az ajkait harapdáltam. Levette pólóját, imádtam látni fiatal kigyúrt testét. A mellkasától végigcsókoltam le egészem a heréje tövéig, felnéztem rá, láttam, hogy kegyetlenül akarja.\ Szeretném szétbaszni a szádat!\ -mondta. Belemarkolt hajamba, nagy lökésekkel verte be kőkemény farkát. Le a torkom mélyére, nem kímélt. 23 cm, ilyen nagy faszt még nem szoptam addig, tudtam már akkor, hogy ez nem egy alkalmi szex lesz. A heréjét beszívtam erősen,végignyaltam a farkát, beszívtam a makkját, az elő nedvét nyalogattam, ízlelgettem.
Mondtam neki, hogy szeretném ha a számba élvezne, mert le szeretném nyelni a spermáját az utolsó cseppig. Ismét vadul odavert a számnak nem kellett neki sok, zihálva élvezte tele a számat, éreztem a meleg gecije ízét ahogyan folyik le a torkomon. Elégedett voltam, láttam hogy tetszik neki nagyon.\ Még soha nem szopott le így senki, elhiheted\ -mondta- De most én jövök!\ Cibálta le a felsőm, nyakamat csókolgatva,melleimet markolászta. A bimbóimat be-be szívta,majd benyúlt a bugyimba.\ Azta qrva egit neki! Te nagyon nedves vagy! Úgy szét nyallak, hogy bepisilsz!\ -ezzel a kijelentéssel már tudtam, hogy végem van. Már nem egy ujja volt bennem, hevesen izgatottan vártam, hogy benyaljon. Letérdelt elém, neki nyomott a falnak, széthúzta a pinám.Óvatosan be-be nyalt, majd erősen szívni kezdte a csiklómat. Ismételten benyomta két ujját, s nyelve már a fenekem lukánál járt. Ritka jól kényeztetett. Megfordított, mondta, hogy reméli jó mélyen szeretem, de mire válaszolni tudtam volna, már a kőkemény farkára tudtam figyelni, melyet felnyomott ameddig csak lehetett. Sikítottam a kéjtől, mondta hogy csak csendesen, de nem tudtam abba hagyni. Minden percét élveztem ahogyan verte belém.
Hangos voltam, de már ez nem is érdekelte, éreztem,hogy ismételtem élvezni fog. Megfordított ügyesen, a melleimre és az arcomra verte. Megcsókolt, ette saját nedvét, melyet közben a számba csorgatott az utolsó cseppig. Kielégülten búcsúztunk el egymástól.\ Majd keressük egymást\ -mondtam. Ez a kapcsolat jó pár hónapig tartott még, és csúnyán ért véget, de ez egy másik történet.