Skip to content

Közös faszverés

Mi 16 éves fiúk vagyunk és óvoda óta haverok. A tavalyi osztálykiránduláson úgy esett hogy beindultunk és meglestük a csajokat a zuhanyzás közben. 5-en voltunk 3 ablaknál. A látvány gyönyörű volt. Mindenkinek megkeményedett már a fasza. De figyelmesek lettünk egy dologra. A két legjobb nőt nem láttuk sehol. Mielött még befejezték volna eltüntünk gyorsan.
De mi ketten még látni akartuk azt a két csajt, ezért még visszamentünk 11 körül. Az osztályfönök már régen aludt, elég engedékeny szokott lenni.Tehát 11 körül visszamentünk és feltünt a két leányka. Odavittünk két széket így szinte páholyból nézhettük az eseményt. Szép lassan levették ruhájukat és megnyitották a csapot. Természetesen elkezdtük verni. Gyorsan végeztünk és menni akartunk. De ekkor figyelmesek lettünk valamire.
A jobbik csaj bement a másik fülkéjébe és elkezdték simogatni egymást majd késöbb smároltak is. Aztán nekem támadt egy perverz ötletem. Menjünk be hozzájuk. Hát bementünk. Elején felsikoltottak de ahogy látták mit akarunk nem ellenkeztek. Nem mondhatni hogy szégyenlösek voltak. Levetköztünk és elkezdük. Nagyon jó volt minden.
Mire végeztünk a 2 bombamuffantyúval már fél 2 volt. A sok pia után már mindenki aludt. Hát bementünk szobánkba mi 4-en és újra elkezdtük. Nagy nyögdécselések közepette tartott a dolog. Egyszer hirtelen nyílik az ajtó és belép az osztályfönök. Úgy megrémültünk hogy levegöt se kaptam. Végigpörgött elöttem az elozo 2-3 óra cselekvései.
Ezután egy órás tanári beszéd jött amit némán hallgattunk. Majd meglepetésünkre a pedagógus azt mondta, hogy el lehet tusolni az ügyet bizonyos feltételek mellett. Ekkor már elállt a szívverésem is.
Végül is nem lett belöle semmi de ez lesz életünk legjobb kalandja. Hogy, hogy ébredt fel azt még máig se tudom.



⬇️ Ha érdekel nézz egy kis videót ⬇️